|
|
Alázattal és nem megalázvaHogyan neveljünk boldog gyermeket?Az első nyári napok a diákok számára a számvetés időszaka. Véget ért egy iskolaév. Osztályozás, értékelés, öröm, bánat, fogadkozás váltja egymást. Nem mindenkinek adatik meg az iskolai siker. Nem mindenkinek sikerül szert tenni egy szerencsecsillagra, egy-egy kiváló ember, tanító, vagy felnőtt segítő, támogató, megértőszülő, nagyszülő, testvér személyében. Ha csakis az osztályzatok alapján ítélünk. Ha ezekre alapozva alul-, vagy túlértékeljük gyermekünket. Ha nem magunknak hiszünk, nem a saját ismereteinkre alapozunk, hanem a könnyebbik utat választjuk: az osztályzatokat tekintjük alapvető fontosságúnak. Akkor is, amikor mérleget készítünk arról, hogy mi a mögöttünk hagyott hónapok hozadéka. Miért nem szabad csupán a számok bűvöletében élni? Mert a legfontosabb azt tudni, hogy milyen feltételek, körülmények, képességek alapján született meg az eredmény. Mert egy közepes képességű, de egy bizonyos dologban különleges tudású embertől szép dolog, ha hozza a szintjét, a közepest, és azon az egy bizonyos területen leköröz másokat. Nagyon ártalmas tehát, ha nem nézünk a számok mögé. Nem gondoljuk végig, hogy miért születtek az adott eredmények, és ezekért kit milyen felelősség, illetve elismerés illet. Kinek, mit üzennek a minősítések. Ezért valóban beszélni kell az osztályzatokról, és el kell érni, hogy "valljanak a jegyek". Az eddigiek alapján talán nyilvánvaló: az érzéketlenség, az osztályzatok csendes tudomásulvétele annak a lehetőségnek az elmulasztása, amely egy emberről, a gyermekünkről szóló (meglehet pillanatnyi) értékítélet lehetőségét megteremtené. Pedig ez módot adna arra, hogy lezárjuk az élet egyik szakaszát. Egy kicsit meg lehet állni, s tudatosítani, merre, hogyan tovább. Súlyt kell adni ennek az egyébiránt feledhető mozzanatnak, és hasznossá tenni. Nem megalázni, megbántani, hanem megtalálni azt a gyémánt, vagy aranyrögöt, amelyre tovább építhető a jellem, a személyiség, az emberi jövő. Aki az iskola műhelyében, diákkorában nem tanulja meg a másik ember iránti tiszteletet, mások értékeinek, másságának elfogadását, az később sem lesz barátságos, boldog ember. Sikerekre, elismerésre, rangra, hivatalra, gazdagságra ugyan így is szert tehet, de kevéssé válik alkalmassá arra, hogy saját és mások életét boldoggá tegye. (A cikket beküldte: Teráz)
|