|
|
Kategória: Egyéb babás témák 180 fok„Nézz hosszan egy gyermek arcára, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik. /Ancsel Éva/”…ezt az idézetet kerestem emlékeim közt a kórházi ágyon ülve - amelyet fiammal osztok meg már második napja, éjjelente fejtől lábig és lábtól fejig. Eszembe jutott, hiszen az élet már megint példát mutatott. A nagy helyiség közepén, az ablak előtt álló egyetlen rácsos kórházi ágyban egy kisbaba alszik, játszik, sír, nevet… aszerint,éppen mit súgnak neki az angyalkái. Az ágy mellett a polcon pelenka kupac, kis ruhák, ápolási kellékek és némi játék… összességében (ha a kórházi helyszíntől eltekintünk) semmi szokatlan. Mondhatnánk, hogy minden a legnagyobb rendben. Ennyi erővel akár meg is fordulhatnék, és 180 fokkal arrébb nagy vonalakban ugyanez a kép fogadna egy angyali, hurkás kisbaba szobájába nézve. De valami mégis más, nem hiába toporgok itt naponta többször jómagam… valamint szinte minden anyuka (és kis beteg). Innen valaki hiányzik. Észreveszik ezt már alig egy nap után a gyerekek is. A baba - Annuska -, aki minden figyelmet mágnesként vonz, egyedül van. Itt hagyták… nem kellett senkinek. Pontosabban egy valaki lemondott róla, ezért már a startvonalnál fricskát mutat neki az élet. Nap-, hét- és hónaphosszat egyedül… míg a többi szobában minden kicsi körül legalább két szorgos és szerető kéz motoz, vigyázva annak minden mozdulatát. Annuska nyitott, bizalommal, vágyakozással teli tekintettel néz mindenkire a hangulat javítóként feltapasztott gyerekmintás matricák mellett… és csak találgatni lehet, mire gondol. Talán arra, hogy: - Bejössz hozzám? Felveszel? Fáj a pocakom, megvigasztalnál? Vagy csak egyszerűen: - Lehetnék a Tiéd? Nem mehetünk be, nem vehetjük fel, nem adhatunk neki egy kis szeletet sem a jóból. Az üvegajtó is csak nagyon ritkán marad nyitva, társasága pedig csak akkor van, ha etetik, pelenkázzák, vizsgálják vagy fürdetik. - Nem szabad kötődni hozzá! – mondják a nővérek… és mi megértjük (hiszen egy ilyen kicsi embernek mekkora fájdalom lenne újra és újra elszakadni), de nem fogadja el egyikőnk sem ezt ilyen könnyen. A kislány sorsa elkezdődött, pedig itt még megmenthetné valaki odaadó szeretete… Elfordulok sokadszorra is a párás üvegtől száznyolcvan foknyit… ahol a másik babaillatú szobában a kacagó kis hurkást éppen most öleli magához szoptatni az édesanyja. …kegyetlen kontraszt. (A cikket beküldte: matyi78)
|