|
|
Kategória: Egyebek az anyaságról A meg nem írt levélDrága kislányom!E levelet emlékül írom neked. Életed során mikor újból és újból kézbe veszed majd, tudom, mindig más szemszögből fogod értelmezni, míg felnőtt fejjel eljutsz oda, amiért megírtam: hogy erőt meríthess, vigasztalódj, megbocsáss - ha van miért – és hogy emlékezz. Én is így voltam vele: büszke és elégedett, hogy a fiú után kislány érkezett a családba, ahogy kell. Tavasz volt, mikor a természet is ébredezik. Ennek 14 éve, de most is magam előtt látom a pólyás kis csomagot, újból átélem az óvodába, iskolába indulásod kíváncsisággal vegyes izgalmát. Kis elsős voltál, mikor kiderült: vesebetegként születtél. Megpecsételődött a sorsod. Nem tudtad mi történik körülötted, de magától értetődően szedted a gyógyszereket, tűrted a vizsgálatokat. Én aggódva vártam a vizsgálatok eredményére, orvosi szakirodalmakat bújtam a zárójelentésekkel a kezemben. Mindent meg akartam tudni: mi bajod, mi a gyógymód, miért van ez így?! Kórházból kórházba kerültél, s talán utolsó pillanatban a műtőasztalra. Lelkiismeretes Doktor Bácsid az alapos orvosi vizsgálati eredmények birtokában kimondta az „ítéletet”: amit az alattomos betegség hét év alatt elpusztított, már csak korrigálni lehet, helyrehozni nem. Megműtenek ugyan, de mindig vesebeteg maradsz. Mindenkinek megpróbáltatás volt az az időszak, de Neked emberpróbáló. Kis vékony tested szó nélkül tűrte a sok szurit, infúziót, gyógyszert. Emlékszel? Mindig mindent megbeszéltünk, elmondtam mire számíts, akkor is, ha az kellemetlen volt. Nem akartam, hogy csalódj. Vigasztaltalak. És sírtam, mikor nem láttad. Mind a két műtétedet a kórház folyosóján izgultam végig attól a pillanattól kezdve, ahogy a műtőskocsi kigördült Veled a kórteremből. Sovány és sápadt voltál, de egy könnycsepp nélkül tűrtél: büszke vagyok Rád! Legközelebb az intenzív osztályon láttalak. Az ajtóból figyeltelek, nem volt szabad bemenni, pedig de nagyon szerettelek volna megpuszilgatni, megsimogatni! Egy Nővérke ült az ágyad mellett, csak Téged ügyelt: rendben van-e a légzésed, infúziód, katétered. És simogatta a homlokod helyettem, amikor az altatásból ébredezve sírdogáltál. Egy csomag mesekártyát hagytam az éjjeliszekrényeden, ha felébredsz, ne légy olyan szomorú. Otthon hetekig lábadoztál, de nőtt az étvágyad és szépen gyógyult a műtét helye: ennek mindenki örült. Nyárra egész megerősödtél, de az állandó orvosi ellenőrzések nem hagyták elfelejteni a valóságot. És amíg más a télapócsomagnak örülhetett decemberben, Téged újból a műtőbe toltak. Hosszú napokig ágyhoz kötötten kellett feküdnöd, de már jártas voltál a dologban, s ha lehet, még gyorsabban gyógyultál, mint először. Aztán mikor eleged volt az egészből, durcásan morogtál: „minek is születtem!” Buta kis gyerekség, mégis komoly kiáltás… Doktor Bácsid újból tájékoztatott: a bal vesédet – csak idő kérdése – ki is kell operálni! Sajnáltalak, amiért kora gyerekkorodban már ilyesmit kell elviselned, talán nem is csak a sajnálat volt bennem, hanem az ijedt tudat, hogy ez egy életen át elkísér Téged. Mi lesz Veled? Már nagyszájú tini vagy, kis vékonydongájú, keresed a helyed a világban. Kezded felfogni, mennyire fontos, hogy vigyázz az egészségedre, sokkal inkább, mint más. Éles szemmel kritizálsz, feleselsz, néha bántó, amit mondasz, olykor elégedetlen vagy. Mégis egy-egy fájdalmasabb vizsgálatnál sírva kapaszkodsz a kezembe: „anyu!” Igyekszünk mindent megadni Neked, mert szeretünk, hogy légy boldog és elégedett, ne szenvedj hiányt semmiben, ha már a Természet így elbánt Veled Claudiám. Tudom butaság, de mégis magamat vádolom, bennem van a bűntudat. Hiszen belőlem lettél, én vagyok az oka… De te ne bánts ezért, az mindennél jobban fájna. Mert volt egyszer egy csernobili atomreaktor… Amikor ott tragédia történt, akkor voltam Veled néhány hetes kismama… Írjuk ennek a rovására, hiszen a reaktornak mindegy, hogy egyel több, annyi áldozatot szedett már. Én viszont nem akarok oka lenni a Te betegségednek. Ezt tudnod kell, és hogy kellő ellenőrzés, kezelés mellett nem lesz baj. Mindig is vigyáztam Rád. Még bele sem gondoltál, de én előre is nézek: bírja-e majd az egészséged, ha egyszer Te is életet akarsz adni? Mi vár még Rád? Megígérem, segítek. Szeretettel: Anyu Ui.: Claudia most 23 éves, vékonyka, csinos fiatal nő. Egy kisfia van. Orvosa úgy tanácsolta, hogy a gyerekvállalást 25 éves koráig "rendezze", ugyanis még egy veseeltávolító műtét vár rá. (A cikket beküldte: elszabadult hold)
|