|
|
Aludjunk jól, kisdedem!Mikor kislányom megszületett, álmélkodtam, milyen óraműpontossággal evett négyóránként s a köztes időt szépen átaludta. Bár ahogy nőtt, a nappali ébrenlétei megnyúltak, éjszaka maradt a négyóránkénti evés egészen 10 hónapos koráig. Akkor muszáj volt nekünk lépni, és szerencsére sikerrel. Most hatéves és azóta nem volt olyan éjszaka, mikor indokolatlanul felébredt volna. Kisfiamnál az egész elmélet megdőlni látszott. Úgy tűnik, ő nem ismeri az órát...Ez az órarendes etetés viszont rányomta bélyegét az éjszaki alvásokra is. Kingus kőkeményen reklamálta fürdetés után is a négyóránkénti betevőt. Én egyre fáradtam voltam, minden éjszakai, plusz kétórás programtól: 40 perc szopi+20perc fejés. És könyörögtem, valaki segítsen! A barátnőm adott egy könyvet, nála bevált, hát én is kipróbáltam. A lényege: 5 percenként bemész a babához, megnyugtatod, megsimogatod, de kivenni az ágyból nem szabad. Elmondod, hogy most mindenki alszik, éjszaka van és neki is jobb lenne, ha szépen becsukná a szemét és aludna. Két perc után, ha sír is, ki kell jönni a szobából és behajtani az ajtót. Sírni fog. Nagyon! De erősnek kell lenni. A kiságyban nem történhet baja, öt perc múlva újra bemész úgyis. Nehéz, de az elkövetkező időkre kell gondolni, mikor már édesen átalussza az egész éjszakát és Te is pihenhetsz. Ez pedig mindenkinek csak jobb lesz. Az első éjszaka másfélórát sír. Második éjszaka már csak felet, harmadik éjszaka csak felsírt egy kicsit és egyből vissza is aludt. Azóta minden éjszakát gyönyörűen átalszik, nyugodt, kiegyensúlyozott kislány. Hat éves koráig a délutáni sziesztákat is betartotta, még ha nem is aludt, de szó nélkül elvonult pihenni. Nincs kimászkálás mindenféle indokkal. A második gyereknél, már sejtettem mire számítsak. És itt lőttem a bakot. Mert bizony minden gyerek más, még ha a gének és a körülményeik hasonlóak akkor is. Másodjára babás szobába kerültem a kórházban. Az első perctől az ágyam mellett volt a kis „bevásárló kocsi”, igény szerint ment az etetés, ringatás, babusgatás. És hát ki tud ellenállni egy pár napos puha, meleg finom illatú kis csomagocskának? Az első éjszaka úgy tűnt szerencsém van. Kis kókuszfej hajnali négyig egyfolytában durmolt, majd egy gyors szopi után hétig ki se nyitotta a szemét. Csak én nézegettem egyfolytában, hogy minden rendben van-e, mert nem erre számítottam. (Meg persze azért is virrasztottam, mert a szobatársam babája viszont végig üvöltötte az éjszakát.) Napközben aztán az volt furcsa, hogy nem alszik, mint ahogy egy csecsemőnek illenék, hanem bizony komolyan érdeklődik a körülötte zajló dolgok iránt. És mivel egésznap más dolgunk nem volt, hát jól elszórakoztattuk egymást. Következő éjszaka már nem volt ennyire könnyed. Hajnali egytől többször felébredt és nyöszörgött, akkor megetettem majd, kis idő múlva újra és újra. Miután hazajöttünk a kórházból a rend csak nem akart beállni. Volt, hogy 5-6 órát is elvolt evés nélkül, néha meg szinte óránként kéredzkedett cicire. Esténként aggódva feküdtem le, vajon most milyen éjszakánk lesz. Már 11kor kelhetek fel, vagy alszik hajnalig? Napközben pedig csak a vállamon volt hajlandó aludni, amint letettem a kiságyba, nem telt el tízperc már üvöltött is torkaszakadtából. Fájt a hátam, a lábam, futott a lakás, mert gyerekkel a kezemben semmit nem tudtam csinálni, és igazából erőm se volt hozzá az alvás hiány miatt. Döntöttem, ez így nem mehet tovább! Először is a nappali pihenőket kell az ágyba rendszeresíteni. Egy vasárnap délelőtt a férjem elvitte a kislányom vásárolni, addig mi kettesben maradtunk Andrissal. Mondtam, na most megtanulsz aludni! A módszer szinte ugyanaz volt, mint annak idején Kingunál, csak az idő beosztások voltak mások: 3-5-7-9. Ennyi percenként mentem be hozzá megnyugtatni, Mindig 2 percig maradtam bent nála. Megsimogattam a hátát, a fejecskéjét, suttogtam pár szót és kijöttem. Három és félórán át sírtunk mindketten. Ő az ágyában, én a nappaliban. De mikor bementem hozzá, nyugodt és határozott hangon beszéltem hozzá. Végre elaludt, bár csak félórát összesen, de délután az újabb neki futásnál már csak félórás sírás volt az ára a kiságyban alvásnak. Egy nap! Összesen ez az egy nap volt a kemény és azóta mikor látom, hogy álmosodik, karomba veszem. Együtt leengedjük a redőnyt félig, elrendezzük a dolgokat alváshoz, megkérdezem: álmos vagy már. Erre mindig hatalmas ásítással felel. Akkor gyere, feküdjünk le! Berakom a kiságyba. Betakarom, megsimítom a kis hátát, és az mondom, aludjál egy szép nagyot! Hang nélkül elaltatja magát, és 2-3 órás pihi után mosolyogva, gagyarászva ébred. Hát nem megérte?! Az éjszakai alvás még mindig macerás volt, de egy véletlen erre is meghozta a megoldást. Úgy gondoltuk féléves koráig nem fosztom meg az éjszakai szopizástól, de aztán csak nem lehetett leállítani az éjszakai ébresztőket. Hol hajnalig aludt, néha meg óránként sírt fel. Mivel már a tesójával aludt egy szobában, aggódtam, nehogy őt is felébressze. Egyik hétvégén a lányzó a nagymamánál maradt. Elhatároztuk, akkor most Andris is megtanulja átaludni az éjszakát. Felkészültem a bömböléses éjszakára. És láss csodát. Vártam és vártam és nem ébredt fel. Reggel hétig hang nélkül szunyált. Következő éjszaka megint. Sajnos rá kellett jönnünk, hogy a fiatalember csak akkor alszik nyugodtan, ha senki nem zavarja. Így külön szobába költöztettük a két gyereket. Kinga kis időre a nappaliba költözött az ágyával, amit nagyon élvezett, mert így olyan felnőttes, míg meg nem tudtuk oldani a saját szobát neki. És most már kijelenhetem: A kisfiam négy hónapja gyönyörűen átalussza az éjszakákat este kilenctől reggel félnyolcig, napközben kétszer két órát alszik, magát altatja el egyedül az ágyában. És nincs nála mosolygósabb, kiegyensúlyozottabb baba a környéken. És egy kis érdekesség: Valahol azt olvastam, hogy egy kisérlet során megfigyeltek 100 csecsemőt, akiket kétféle nővér látott el. Az egyik figyelmes volt, mindig egyből ugrott, ha egy baba felsírt, a másik lustább volt és lasabban mozdult a babákhoz. A végeredmény megdöbbentő. A lusta nővér által gondozott babák közül sokkal kevesebben lettek alvászavarosak felnőttkorukra, mint a kötelességtudó, azonnal reagáló nővér gondozottjai közül. Én mindig erre gondolok, mikor felsír egy pillanatra a gyerek. (A cikket beküldte: Kiniand)
|