|
|
Csak hogy tudjuk, a magyar egészségügy nem a legrosszabbGörögországban szültem tavaly októberben, férjem görög, a lányunk első hónapjai is ott teltek, végül költöztünk.Kis kóstolónak szántam a cikket, és hogy tudjuk, annyira azért nem rossz a rendszer itt. Ott sokszor nagyon is elkeserítő volt, és a mérhetetlen tehetetlenség, és amiből ebből jött keserűség. Leszögezném, a történet az állami kórházban történt, tehát ott ez az alap. Sajnos... 2 hónapos korban adják Görögországban az első oltást, mi szerettünk volna menni, de nagylány lebetegedett, így nem mentünk. Meggyógyult, de jött a karácsony, majd a szilveszter, akkor meg jobb, ha nem mész, saját magad érdekében. Amikor semmi ünnepelni való nem volt hétköznap, és én kórházban voltam, a kedves doktorok bőszen lakomáztak, boroztak, és dohányoztak a nyitott orvosi szobában, a szülészet folyosóján. Majd jött az új év, hát menjünk, megint beteg lett, hamar meggyógyult szerencsére, így pár nap elteltével felkerekedtünk, és ismét elindultunk. Nekünk 01.21-től lesz biztosításunk, addig sajnos csak az állami kórházba lehet menni, itt nincsenek körzeti orvosi rendelők, az otthoni rendszer itt nem ismert. Szóval a kedves állami kórház, ahol szintén orvosok dolgoznak, és ők is felesküdtek, talán nem elveszett dolog. Mielőtt elindultunk, felhívtuk a kórházat, kell-e időpontot kérni, vagy nem. Mert itt mindenhez kell kérni, ha valahova akarsz menni a kórházon belül, először be kell zarándokolni időpontot kérni. Telefonon közölték, nem kell kérni, menjünk csak. Hát mi mentünk másnap. Majd jött a "kedves" nővér, kérdezte mit akarunk, mondtuk oltásra jöttünk, van időpontunk? Az nincs, ja akkor várjuk meg a dokit, majd ő megmondja beadja-e anélkül(!). Hosszas várakozás után megérkezett a doki, aki közölte, miért nincs időpont, így nem adja be az oltást... Nem mintha változtatna az az időpont bármin is. Dúltam, fúltam, távoztunk, és kértünk IDŐPONTOT. Másnap 10 órára kaptunk. Újabb nap, újabb próba. 10 órára ott voltunk, vártunk éppen eleget, a rendelő nem nagyobb 4 m2-nél, és teli volt beteg, lázas, köhögő gyerekekkel, ráadásul meleg is volt, és tömény emberszag. Így a leányzóval a hidegben kint sétáltam körbe-körbe legalább 1 órát. A doki közben megérkezett, és sorba mentek be előttünk a gyerekek, holott elsők voltunk. Ja, közben be kell fizetni a nagy váróban a recepciónál a regisztrációs díjat, ami 5 euro. Ha van biztosításod, ha nincs, ez a "belépő" a kórház berkeibe. Sanszosan 20-30 beteg ember áll előtted, és, ha nincs segítséged a 3 hónapos gyerekeddel a karodban kell kivárni a sorodat. Szerencsére nekem volt, így én továbbra is kint sétáltam. Szóval húztak be előttünk a gyerekek, mire csak kifakadtam, hogy mi ez, tegnap nincs időpont az a baj, nem látnak el, ma van, ma sem látnak el, akkor mire fel a nagy színház? És még az ápolónőnek állt feljebb, nem éppen szalonképesen távoztam a rendelőből, és sétáltam tovább. És eljött a mi időnk, sorra kerültünk. A vizsgáló ágy(?) felnőttek számára alkalmas, cserélhető papír "lepedővel". Egyből húztam újabb részt magunknak, mire rám förmedt az ápolónő, hogy már cserélte. Azt hiszem az 5 euróba még belefér az a darab papír, és biztosan azért látszott a papíron, hogy előtte ott ült valaki. Megvizsgálták a leányzót, fejkörméret, súly, hossz, reflexek. Majd, hogy át kellene ám menni a gyógyszertárba az oltóanyagért. Apa átszaladt, igen ám, de a szokásos sztrájk hullám következményeként, jelenleg a gyógyszerészek sztrájkolnak, és zárva minden gyógyszertár. Anyós így elhajtott, megkeresni azt a gyógyszertárat, ami nyitva van, ebből egy van a városban, vészhelyzetre. Megtalálta, örülünk, na, de elfogyott az oltóanyag, nem örülünk... Ekkor már nem tudtam sírjak, vagy nevessek. Meg kellett várni azt a gyógyszertárat, ami nyit fél 1-kor, és váltja az előzőt. Volt 1,5 óránk, szuper, várakozzunk. Így elmentünk anyóshoz, jobb ötlet híján. Majd vissza a városba, megkeresni a gyógyszertárat, mert azokból rengeteg van. És...kivártuk a nem rövid sort, és...az utolsó oltóanyagot hoztuk el. Juhééééé! Vissza a kórházba, ami a város totál szélén van, már majdnem a hegyen. Sort kivártuk újra, bejutottunk, és végre megkaptuk azt a rohadt oltást. Kislányból nagylány lett, éppen csak sikkantott egyet a szúrásnál, és ennyi. Nagyon büszke voltam rá. A délután kissé nyafka volt, de ennyivel letudtuk az első oltást. (A cikket beküldte: strangangel)
|