Csodás ajándék

Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy anyának lenni csodálatos dolog. A minap találkoztam egy mondattal, ami azóta is a fülembe cseng újra és újra, ami egy új szemszögből mutatott rá anya-gyermek kapcsolatra, amit eddig is tudtam, csak ezidáig kimondatlan maradt: "Egy anya legnagyobb ajándéka gyermekének, ha szoptatja."

Nem lennék népszerű ismerőseim körében, ha ezt hangoztatnám, ezért írom le inkább, mert ki kell adnom magamból azokat a gondolatokat, amelyek nem hagynak nyugodni.
Sok kismamával találkozom, mert egy babatornát vezetek hét hónapos kisfiammal együtt. Ez a mi közös kis munkánk, ami minket nagyon szórakoztat.
Nagyon nehezemre esik nem véleményt formálni, nem szembeszegülni velük, amikor elhangzanak a következő mondatok:"Csak három hétig volt tejem."
"Már a kórházban nem tudtam szoptatni."
"Kevés a tejem, tápszerrel kell pótolni."
Még sorolhatnám az ehhez hasonló megnyilvánulásokat, de azt hiszem akkor csak még indulatosabb lennék, mert a szoptatás igenis fejben dől el!
(Eltekintve egy-két esettől persze.) Úgy gondolom a kilenc hónap várandósság épp elég idő arra, hogy mentálisan felkészüljünk az anyaságra. Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a szoptatásról való tájékozódás, hisz mindenhol azt halljuk, hogy gyermekünk számára a legideálisabb -minden szempontból- ha szoptatjuk. Mind a táplálás mind az anya-gyermek kapcsolatban nagy jelentősége van a szoptatásnak. Azt tapasztalom a környezetemben, hogy a kismamák nem ragaszkodnak elvekhez, vagy egyáltalán nincsenek is elveik, csak sodródnak az árral. Ha egy picit kevesebb a tej, rögtön a tápszerhez nyúlnak és ezzel meg is kezdik az anyatejről való leszoktatást. Ez az első lépés, az első rossz döntés, amit egy anya meghozhat. Ne szégyelljetek segítséget kérni, hisz ma már szakszerű segítséget kaphatunk hozzáértő szakemberektől, tapasztalt anyukáktól, szervezetektől, akár telefonon is! Ne gondoljátok, hogy elítélek akárkit is, de felháborít, hogy sokan harc nélkül feladják. Tisztelem persze azokat, akik mindent elkövetnek, de ennek ellenére mégsem sikerül nekik. A végsőkig el kell menni, hogy a szoptatás sikeres legyen!
Háromgyermekes anyukaként sok tapasztalatom van a szoptatás terén, és jó párszor nehéz helyzetben voltam, de segítséggel, akaraterővel, türelemmel elértem célomat. A ma már 8 éves lányom egy éves koráig szopizott, de három hónap múlva már érkezett az öccse, ezért fokozatosan leálltunk az anyatejjel. 6 éves fiam tizenhat hónapos korában hagyta abba, s most egy hét hónapos babát szoptatok, nagy-nagy lelkesedéssel. A szoptatás olyan kötelék anya és gyermek között, amit semmivel sem lehet pótolni, s én bízom benne, hogy amikor gyermekeim felnőnek egy olyan láthatatlan kapoccsal lesznek hozzám kötve, amit "bizalomnak" nevezünk, s ami a nevelésem fő irányvonala.
Minden egyes szoptatás számomra egy csoda, összebújni azzal a kis ártatlan gyermekkel, aki engem szeret a legjobban a világon, ez a legnagyobb ajándék, amit adhatok neki.

(A cikket beküldte: barnánécsilla)

Szoptatás –hogyan ne rontsuk el?
Még meg sem született a kisbabánk, de mi már elhatároztuk, hogy a lehető legjobbat nyújtjuk neki: az anyatejet. Mindent meg fogunk tenni –gondoljuk-, hogy az első 6 hónapban kizárólag ezen éljen, és később is minél tovább ezt kaphassa. Megfogadjuk, hogy... »

A hozzátáplálásról, és ami nagyon kiborít...
Na 4 hónapos lett, jajj de jó, már lehet neki adni almát, stb. - mondta anyukám. Én húztam a számat nem akartam, de szinte lehurrogtak, hogy miért nem? Ilyenkor jön, amitől frászt tudok kapni, hogy "Óóó, hát ti már ilyenkor a pörköltet ettétek nokedlivel, és semmi... »