|
|
Kategória: Családi viszonyok Elmaradt ünnepNévnapi ünnep 2 perc alattA nagy rózsaszín fátyol le kell, hogy hulljon a szememről, vagy mégsem? A lap beszerezve, irány a buszmegálló, B lapért is, irány a Posta, ott kitöltöttem, leadtam. 10 perc múlva zárt a Posta szombaton. A felvételin a maximális pontszámot kapta, felvételt nyert. Mindig jó jegyei voltak, ha nem, akkor nem íratta be a jegyet, újra vizsgázott a jobb jegyért. Igen ám, de rájött, amelyik tárgy nem tetszik, lehet halasztani. Így teltek az évek, már 7 éve járta az 5 évet, aztán kellett a nyelvvizsga. Na, újabb évek anyám nyakán. Persze elsőre sikerült a nyelvvizsga. Na, Hála Isten, de akkor újabb egyetemre iratkozott be, simán felvették, 1 évig bírta, aztán a tanárokban látta a hibát és abbahagyta, pedig már csak fél év hiányzott. Végre állást is talált. Kisebbik gyerekemmel sem volt egyszerűbb az élet, felvették, tanult, aztán halasztott, mert egy kiváló üzletet talált egy évre. Na, a vége az lett, hogy kiderült, a tandíjat akkor is fizetni kell, ha halaszt, de nem volt rá pénze. Odaadtam neki a tandíjat. Jött az értesítés, azonnal fizessük a tandíjat, ellenkező esetben az elvégzett 3 év semmis. Kiderült, az albérletet nem tudta fizetni, fizette a tandíjból. Akkor már kölcsönt kellett venni, hogy az összes adósságot kifizessem. Aztán megint nincs nyelvvizsga, beírattam magán tanárhoz, de a vizsgákra nem ment, mígnem már beszigorítottam, azt mondtam, fizetem a nyelvvizsga díjat, csak már fejeződjön be és diplomát kapjon. Elment és a maximális pontokat elérte. Állást talált, igaz mindig állást akar változtatni. Na, mindketten itthon laknak, a lakás állandó káoszban van, társak jönnek, mennek, hosszabb, rövidebb idő múlva. Természetesen anyám pénzén élnek, maguknak néha ételt vesznek, aztán a saját passzióikra költik a pénzüket. Ma volt a névnapom, reggel óta főztem a kedvenc ételeiket, sütöttem sütit, tortát. A gyerekeim délelőtt 11-ig aludtak, elmentek valami kis ajándékot venni nekem, maguknak egy konzervet, bekapták és már nem is ebédelnek, dolguk van délután. Hát valahogy annyira rosszul esett, felnőtt fejjel, amikor nem látta senki, úgy sírtam, mint egy gyerek. Azt gondoltam, ahogy eddig is látták, ahogy a szüleimnél is, szépen megterítünk, végre együtt eszünk, beszélgetünk közösen. Lehet, hogy ez már egy elavult dolog, túl nagy kérés, mert bizony mikor látták, hogy szomorú vagyok, aki eddig mindig vidám, megkérdezték és én elmondtam mire gondoltam. Ez a válasz nem tetszett nekik. Lehet, hogy ez túl nagy kérés egy szülőtől ? (A cikket beküldte: heszperia)
|