|
|
Puttony-pánikRégen a gyerekek másfél évesen szobatiszták voltak, ahogy a szomszéd néni meséli és persze minden ismerős csemetéje bilizett két évesen, csak az enyém rottyantott kategorikusan pelenkába, hiába közeledett az a bizonyos 3. szülinap, no meg az óvoda. Ugyan megfogadtam, türelmes leszek a kölkömmel, néha úgy éreztem, elsüllyedek a szégyentől, hogy még mindig ott domborodik a veszélyes hulladék a gatyája alatt. Igyekeztem mindent bevetni a siker érdekében...Később a wc-szűkítős próbálkozás következett. A fiam néhányszor ráült ugyan és kitartóan mesét olvasott - vagy autós újságot, mint az apja -, eredmény nem született. Uncsi és sikertelen ücsörgések után a gyerek közölte: nem ül a vécére. Okés, ráérünk. Eljött a pucér fenék korszak, azaz a nyár. Levettük a pelust, hadd szokja a csemete, milyen is a puttony nélkül. Igen, szép lassan megszokta, milyen érzés, amikor a lábán folyik a cucc, esze ágában sem volt elmenni az egy méterre levő biliig. Én meg közben kezdtem kiborulni, legbelül már üvöltöttem a dédivel, aki szerint csak egy kicsit többet kell takarítani... Oli is megérezhette kétségbeesett dühömet, mert rövidesen visszakérte a pelust, ami annyira kényelmes találmány, hogy barnamackóval telve sem zavarja a gyereket. Lelkiismeretfurdalással telve adtam vissza rá a vattabugyit, de ez legalább mindkettőnknek megnyugvást jelentett, néhány napig. Most már úgy éreztem, nem érünk rá, valamit tennem kell! Modern anya, hol máshol keres segítséget, mint a neten. Jöttek is az ötletek, tanácsok (nagyanyám-félék is). Sokan ajánlották a Felejtsd el a pelust Elmo (Sesame Street) DVD-t. Beszereztem, a gyerek imádta, de napokig nem történt semmi. Aztán egyszer csak a kiságyából kicélozva előadta a brüsszeli pisilő kisfiút, aminek én végtelenül örültem. Végre megérezte, hogy kell! A lelkesedés azonban nem folytatódott. Választhatott magának egy új bilit. Zenélőset kért, amilyet persze nem ajánlanak a szakemberek. Nem érdekelt már a szaktanács, megvettük. Ohó! Rögtön belepisilt, ahogy kicsomagoltuk! Eufórikus érzés kerített hatalmába, éreztem, menni fog! Néhány hullámzó hét következett, egy-egy sikeres bilizéssel. Egy reggel a fiam közölte, hogy már nagyfiú, gatya kell. Nem fűztem nagy reményt a dologhoz, így másfél hónappal a határidő előtt (már a vészforgatókönyvet írtam, ugyanis csak szobatisztán lehet valaki ovis), de elővettem a fél évvel korábban beszerzett Mickey egeres alsót. Többet nem kellett pelus. Három nap alatt belejött a nagyfiúságba, éjszakára sem kellett már a tömés. Nem értem, mit görcsöltem ennyit, bíznom kellett volna a fiamban. És ha csak 3 és fél évesen érezte volna elérkezettnek az időt? Legalább az anyjának oda kellene figyelnie az igényeire. Elszégyelltem magam. Nagy hirtelen leszokott a cumiról, a cumisüvegről, újabban még az alvós rongyát sem kéri. Teljesen magától... Egy forró délelőtt a hugica is lehámozta magáról a pelust, míg én nem figyeltem, így a pisi folyt mindenfelé. Olivér két tenyerébe fogta a pufók arcot és odasuttogta: - Ejnye-bejnye Cucus-mucus, nem figyeltél a testedre... (A cikket beküldte: bdioda)
|