|
|
Segítség, újra pályaválasztás előtt állunk!A pályaválasztás buktatói a szülők számára. Mit és hogyan tegyük, hogy a gyerek azt is higgye, segíteni akarunk és nem gátolni a pályaválasztásában. Ilyenkor a legrosszabb szülőnek lenni. Pláne, ha több gyereke van az ember fiának.Tisztelet a kivételnek. De mi, szülők is hibásak vagyunk ebben. Mindent szeretnénk megadni nekik, ami nekünk nem adatott meg. A másodszülött fiam áll pályaválasztás előtt, ami engem talán sokkal jobban izgat, mint őt. Én csak jót akarok neki, mivel egyáltalán fogalma nincs arról, hogy mi is akar lenni. Az első gyermekemmel is sok gond volt ezen a téren, ő már 18 éves, középiskolába jár, de még ő sem tudja, mihez akar kezdeni az érettségi után. Sajnos mi, szülők pedig nem is igazán tudunk nekik segíteni. Vagy legalábbis én nem, mi csak finanszírozni tudjuk a tanulmányaikat. Minél jobban segíteni akar az ember, annál jobban akadékoskodnak ők. Egyszerűen félek nekik tanácsot adni, mert csak a maguk feje után mennek. A nagyobbik fiam az első osztályt a középiskolában kétszer járta. Miért? Azért, mert nem oda vették fel, ahova menni szeretett volna, és ő úgy gondolta, így áll bosszút rajtunk, hogy 4 tantárgyból megbukik. De önmagával szemben tett rosszat. Nem engedtem, hogy másik iskolába menjen át. Most harmadikos, és behozta a lemaradását, egyre jobban tanul, és érdekli is. Úgyhogy vele már előrébb vagyunk. Most már a felsőfokú tanulmányaira kell felkészülni. A harmadik gyerekem 7. osztályos, és kitűnő tanuló, de ő már eldöntötte, hogy hova akar menni. Nem kell helyette is gondolkodnom. A két fiammal vannak csak ezek a viták. Én azt szeretném, hogy a helyi középiskolában kezdené meg a tanulmányait, mert ugyan mindegy, hogy hol végzi el a 9., 10. osztályt, az mindenhol ugyanaz. A 10. osztály után válthat iskolát. S talán addigra eldönti, hogy mit szeretne csinálni. Sajnos a mai világban a gyerekek teljesen el vannak kényelmesedve. Mindent a szülő végez el helyettük. Még azt is el tudnák viselni, hogy mi járjunk helyettük iskolába, és mi tanuljunk helyettük. Mi egyszerű szülők vagyunk. Nincs diplománk, sőt még érettségink sincs, csak szakmánk. Szeretném, ha ők többre vinnék az életben, mint mi. De nincs, ami motiválja őket. Az iskolák sem úgy állnak már a dolgokhoz, mint annak idején, amikor mi jártunk iskolába. Vannak fórumok, amelyeken kecsegtetik a gyerekeket, hogy jelentkezzenek nyugodtan, aztán se szó, se beszéd, elutasítják őket. Valahol a jegyekre, valahol helyhiányra hivatkoznak, valahol meg sem indokolják, hogy miért is utasítottak el bennünket. Egyszerűen nem értem, hogy mi történik ebben a világban. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz a gyerekeimmel. Vagy csak az én gyerekeim ilyenek. Azt hiszik, hogy mi mindenben csak gátolni akarjuk őket. Már előre félek a januártól, amikor nagyüzemben megkezdődik a pályaválasztás. Pontok szerzése, meghallgatások, majd a visszautasítások. Nehéz lesz, megpróbálok idegileg felkészülni rá, ami szerintem sokkal nehezebb lesz, mint ezt a cikket megírni. (A cikket beküldte: tnde)
|