|
|
Szülő és gyermek között lévő bensőséges érzelmi kapcsolatMa nincs szükség arra, hogy a szülő maga tanítsa gyermekét írni-olvasni, számolni. Minden gyermek számára bíztosítva van az iskolai tanulás lehetősége. Arra azonban most is szükség van, hogy a szülő segítse gyermeke iskolára való felkészítését. Ez a tevékenység nem korlátozódhat közvetlenül az iskolába lépés elötti hónapokra. A felkészítés folyamatos és szinte a születés pillanatában kell megkezdődnie.Móra Ferenc Kincskereső Kisködmön című művében, különösen megható a Hogyan tanultam meg írni? című fejezet. Az író arra emlékezik, hogyan tanulta meg a betük írását a jégvirágos ablakon. Szinte minden sorában kiérezzük az édesanya és a kisfia között kialakult meghitt kapcsolatot. Magunk előtt látjuk, ahogyan közösen próbálgatták a betűvetést és az egymás iránt érzett szeretet biztosít hozzá türelmet, kitartást. ...."Sokat sírtunk és sokat kacagtunk azon a télen. Voltak gonosz, makacs betük amelyek nem akartak szót fogadni tanítómesteremnek se, és voltak kedvesek, derék, barátságos betük, amiket az én ügyetlen ujjaim is egyszerre elő tudtak hívni." Ez a mély szeretet teljes érzelmi kapcsolat kísérte végig Móra Ferencet egész életében. Mindig hálával gondolt első tanítómesterére, édesanyjára, aki elindította őt a tudás birodalma felé, mert megtanította írni, olvasni. Egész életében végig kíséri az a tisztelettel és meghatottsággal színezett emlék, hogy egy életre szóló gazdag útravalót kapott a szülői házban. Ez nem könnyű feladat, hiszen mi, felnőttek nehezen értjük meg ezt az éppen bontakozó és egyre változó, gazdagodó gyermeki világképet. Sokszor nem tudjuk miért nem figyel a gyermek, amikor éppen hozzá szólunk, miért rántja le az abroszt, amikor már olyan gyakran figyelmeztettük hogy nem szabad hozzányúlnia. Miért akarja újra és újra bekapcsolni a rádiót, miért nyitja ki a gyógyszeres-szekrényt, miért veszi elő a gyufát, amikor már sokszor megmondtuk neki, hogy ne tegye, nem szabad. Miért? Csupa kérdés, csupa számunkra nehezen megmagyarázhatónak tűnő jelenség, viselkedésforma. Hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük gyermekkorunkat, és így már valóban nem értjük a kicsi gyermeket. Pedig elengedhetetlenül szükséges a neveléshez. Megkell ismernünk minél alaposabban gyermekeinket, a magatartásukat meghatározó testi-lelki sajátosságaikat, kisgyermek koruktól kezdve egészen ifjúkorukig. Csak így lehet helyesen értelmezni egy-egy cselekedetüket, így tudunk segíteni személyiségük kibontakozásában, és csak így tudunk megfelelni a nevelésükben ránk váró feladatoknak. Szabó Lőrinc így ír erről a Lóci óriás lesz, nagyon szép versében: Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: - Lóci, ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázrezsóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobtad az erkélyről a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsőnek használta a könyves polcokat egész délután, a kaktusz bimbait lenyírta és felboncolta a babát. Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta s az asztal tetejére állt. Nem bírtam vele, tönkrenyúzott, de azért tetszett a kicsi, s végül, hogy megrakni ne kelljen, leültem hozzá játszani. Leguggoltam s az óriásból negyedórára törpe lett. (Mi lenne, gondoltam, ha mindig lent volnál, ahol a gyerek?) És ahogy én lekuporodtam, úgy kelt fel rögtön a világ: tornyok jártak-keltek körülöttem és minden láb volt, csupa láb, és megnőtt a magas, a messze, és csak a padló volt enyém, mint nyomorult kis rab mozogtam a szoba börtönfenekén. És ijesztő volt odalentről, hogy olyan nagyok a nagyok, hogy mindent tudnak és erősek s én gyönge és kicsi vagyok. Minden lenézett, megalázott, és hórihorgas vágy emelt - föl! föl! - mint az első hajóst, ki az egek felé szárnyra kelt. És lassan elfutott a méreg, hogy mégse szállok, nem növök; feszengtem, mint kis, észre sem vett bomba a nagy falak között; tenni akartam, bosszút állni, megmutatni, hogy mit tudok. Negyedóra - és már gyűlöltem mindenkit, aki elnyomott. Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!... És ekkor zsupsz, egy pillanat: Lóci lerántotta az abroszt s már iszkolt, tudva, hogy kikap. Felugrottam: Te kölyök! - Aztán: No, ne félj - mondtam csendesen. S magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen. Igen, nekünk is ezt kell tennünk, megismerni a gyermeket, hogy felemelhessük, hogy gazdag útravalót adhassunk a kezébe. Ez a megismerés az alapja annak a megértésnek, amely erősíti a szeretetteljes érzelmi kapcsolatot szülő és gyermeke között. (A cikket beküldte: krucifix)
|