|
|
Amikor egy Anya a végsőkig elmegy gyermekéértEz a történet rólunk szól és arról, hogy mostanában min megyünk keresztül, azért, hogy első és egyetlen gyermekünk "újra" egészséges legyen.Gyógyítatlannal szemben harcolunk már egy éve. Olvassátok el, hogy nincs lehetetlen, hogy mennyire képesek vagyunk küzdeni mi nők a gyermekünkért. Minden kétségbeesett szülőnek kitartást kívánok, és hitet! Mikor megszületett tökéletes volt mindene! És csodaszép, bár a napok múltával még szebb lett, és nagyon okos, értelmes! A 4 hónapos oltást követően, a jobb lába elkezdett dagadni, nem tudtuk mire vélni, így elmentünk a háziorvoshoz, aki azzal kezdte, biztos nem a szuri okozta...de hogy esetleg utána menjünk mi is ez, nem! Minek? Majd kinövi, ha elkezd járni... Hát azért mi ezt nem akartuk ennyiben hagyni, és ekkor nagy nehezen beutalt minket egy röntgenre és egy ultrahangra, ahol minden rendben volt, de látszólag mégis van valami... Aztán elmentünk ortopédorvoshoz, aki szintén mindent rendben talált, de azért látja, hogy mégse tökéletes valami... Kellett várnunk 3 hónapot, ekkor Szelina 10 hónapos volt és szépen járt is, bár ezt korainak tartotta az orvos, mikor visszamentünk kontrollra. Ajánlotta, menjünk el genetikai vizsgálatra, szerinte nem erről van szó, de jó lenne kizárni, nem-e valami szindróma előtünete, ezt a pár napot, amit a vizsgálatig éltem át, senkinek nem kívánom! Közben kint a játszótéren elpanaszoltam egy másik kismamának, mi van a lányommal, és hallotta ezt egy másik anyuka, aki megkérdezte, megnézheti-e a lábát!? (Ekkor még alig ismertük egymást.) Én minden lehetőséggel élni akartam, csak hogy végre megtaláljuk a problémát és annak kezelését! Így természetesen megmutattam Szeli lábát neki...ajánlotta vigyük el érsebészhez, a genetikai tanácsadás után egy héttel már az érsebésznél voltunk (genetikai eredmény - nem szindróma előtünete). Az érsebész azt mondta nem tipikusak a tünetek, de kezdjük el lábödémaként kezelni aztán meglátjuk útközben...ekkor még fogalmam sem volt róla, mi az a lábödéma! Természetesen itthon neten rákerestem és egyáltalán nem tetszett, amit olvastam róla! Közben a háziorvost leváltottuk, mert szerintem nem jó gyerekorvos! Aki azt mondja, majd elnövi, ha járni kezd, és amikor még akkor se nőtte el, azt válaszolta, majd serdülőkorában megnyúlik, észre sem lehet majd venni a különbséget a 2 lába között, az nem orvosnak való! Elkezdtük a kezeléseket, ami nem más, mint egy speciális masszázs...Szeli nagyon szépen tűrte, bár egyre nehezebb neki...próbáljon valaki egy egy éves gyereket legalább félórára egy helyben tartani...Szelire egy szavam sem lehet! Már novembertől visszük, minden nap...minden nap... Nagyon nehéz, lelkileg inkább, mint fizikailag...nap mint nap szembesülök más betegekkel és azok állapotával és azon tűnődöm hogy az én lányomnak is így kell élnie majd? (Kis segítség: nyiroködéma-végtag megvastagodás, jelen esetünkben a láb vastagsága, ha nem kezelik, kialakul az elefánt láb...talán innen már nem is kell tovább magyaráznom.) Kezelője biztos benne hogy nyiroködéma, de végül is papírom erről nem volt...úgy döntöttem elviszem a legjobb orvoshoz, ez meg is történt, most január 13-án egy professzor asszonyhoz mentünk (Prof. Dr. Daróczy Judit) elvileg Ő Magyarországon elismert és legjobb szakorvosa ennek a betegségnek. Veleszületett rendellenségről van szó, nem fejlődött annyi nyirokér, amennyire szüksége lenne...amikor kimondta és írásba adta a sírás kerülgetett, próbált megvigasztalni: - Nem olyan vészes ez, Anyuka, szépen szinten lehet tartani, most kapja a masszázsokat, később jöhetnek a szorító kötések, majd a kompressziós harisnya... szerintetek? Senkinek azt a sok fájdalmat nem kívánom, amit ezalatt az egy év alatt éltem át! Féltettem a lányomat! És féltem most is...hogy fogják elfogadni? Mennyire fogják ez miatt bántani? Megjelent előttem az a kép, ahogy megyek érte az oviba és a szorító kötés vagy a kompressziós harisnya elcsúfítja az egész pillanatot...ahogy ezzel fog megküzdeni nap mint nap! Sokat sírtam és úgy éreztem, tehetetlen vagyok...miután kisírtam magam és túltettem magam a lányom sajnálatán, úgy döntöttem, megkeresem a gyógymódját... neteztem éjjel-nappal, kerestem orvosokat...stb. Majd amikor már reménytelennek látszott találtam egy kis halovány fényt - hátha. Őssejtek...annyira megörültem, mint majom a farkának és rögtön elhíreszteltem a Páromnak...a baj az, hogy mi nem gondoltunk rá, hogy kellhet, így nem kértük - NAGY hiba volt! De egy testvér őssejtjei is jók! Csakhogy annak esélye, hogy megfelelő donor legyen 75% az esélye... Elég jó, de lehetne jobb is...lutri, aztán ma eszembe jutott, ahogy Anyósom mesélte, ma már ez sem lehetetlen... Vesznek petesejtet tőlem, és hímivarsejteket a Páromtól, a hímivarsejteket megvizsgálják és amelyik egyezést mutat a lányom génjeivel, azokat összeeresztik a petékkel, és mesterségesen megtermékenyítik, így 100% annak az esélye, hogy jó donor lesz Szeli számára a testvére... Most már csak pár apróság és egy vizsgálat van vissza, hogy bele tudjunk vágni abba, amire azt mondták: NEM GYÓGYÍTHATÓ, CSAK SZINTEN TARTHATÓ! Hát IGENIS MEGGYÓGYUL! És ebben a testvére fogja segíteni... Kérek mindenkit, imádkozzon, hogy sikerüljön! Én nem adom fel, hogy a gyerekem teljes és egészséges életet élhessen mindenféle kötszerek és harisnyák nélkül! (A cikket beküldte: Szindy&Béci)
|